ΩMinden ami lóΩ paci4ever

http://darky.kepeslap.com/images/11375/horse_dog_thumb.gif

Oldal

Lovak

Extra

Vk         Rk

Kutyák

 

A chat-et nem megfelelő használat miatt letiltottam!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Fogathajtás

Fogathajtás

 

 

 

A lovak szerepe az előző évszázadokhoz képest napjainkra nagyban megváltozott, a hadászatban szinte egyáltalán nem találjuk meg őket, a mezőgazdaságban csak bizonyos területeken jellemző az „igába fogásuk”.  A tenyésztés és a fajták fenntartása mellett azonban olyan terület is akad, aminek hagyományai ma is töretlenek.

 

A fogathajtás már az ókori görög olimpiák versenyszámai között is szerepelt. Az első szakszerűen megörökített kocsiverseny Homérosz Iliászában olvasható. A kocsiversenysport a római császárok korában óriási mértéket öltött. A Circus Maximusban a pompás lovakat, fogatokat és hajtókat Augustus császár korában 150 ezer néző, Domitianus uralkodása alatt 385 ezer néző láthatta időről időre. A fogathajtás, mint modern, szervezett sport azonban alig több mint 100 éves múltra tekint vissza. A Nemzetközi Szövetség (FEI) 1970-ben tette hivatalos sportággá, és a határozat értelmében az első hivatalos Európa-bajnokságot éppen Budapesten rendezték 1971-ben, négyesfogathajtó kategóriában. Egynapos versenyeket főként bemutatás céljából rendeznek, sokszor amatőr hajtók részvételével. A megyei, területi versenyek és bajnokságok általában kétnaposak. A hazai és nemzetközi hivatalos „A” és „B” kategóriás versenyek három napon keresztül folynak. A versenyeket egyes-, kettes-, és négyesfogathajtó kategóriában rendezik. Ezt kiegészíti a pónifogathajtás is kettesfogathajtó kategóriában. Maga a fogathajtás három kategóriából áll. A díjhajtásban vizsgálják a hajtó és a ló kapcsolatát, különleges engedelmességi formulákat. Értékelik a ló ápoltságát, és a hajtóval való összképet is. A maraton hajtás során a fogatoknak általában 6-7 vizes, illetve dombos akadállyal kell megküzdeniük. Az akadályhajtásban egy meghatározott, szűk időn belül kell a versenyzőknek sikeresen célba érniük. Új színfoltja a fogathajtó sport nemzetközi versenyeinek a mozgássérültek egyes fogathajtó világbajnoksága. A legtöbb hajtó lipicai lovakkal dolgozik, mert hazánkban ennek a fajtának a tenyésztése a legelterjedtebb. A fogathajtó sport a Magyar Lovas Szövetség legeredményesebb szakága. Fogathajtóink napjainkban a világ élvonalához tartoznak.

 

Fogatos lovak nevei

Nyerges:   A fogatban (kettes, hármas, négyes, ötös, hatos, hetes fogatokban) az a ló, amelyik a kocsi rúdja mellé bal oldalra van befogva. A nyeregből hajtott fogatok esetében ezt a lovat valóban felnyergelik.

Rudas:   A fogatban (kettes, hármas stb. fogatban) az a ló, amelyik a kocsi rúdja mellé jobb oldalra van befogva.

Gyeplős:   Négy vagy több lóból álló fogatokban a nyerges elé fogott ló.

Ostorhegyes:   Négy vagy több lóból álló fogatokban a rudas elé fogott ló.

 

Díjhajtás

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/4.jpg

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/5.jpg

 

 

Maratonhajtás

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/6.jpg

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/3.jpg

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/14.jpg

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/17.jpg

 

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/20.jpg

 

 

Akadályhajtás -

http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/11.jpg

 http://www.mitrovgabi.hu/kep/fogat/nagy/1.jpg

 

http://www.fogatsport.hu/news_images/juhaszlaszlo_ck.jpg

http://fogatsport.uw.hu/2007/kecel/somogyi.jpg

http://fogatsport.uw.hu/2007/kecel/gergely.jpg

 Ne másolj, gépelt szöveg!

     

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM