Eredete egészen Napóleonig nyúlik vissza. Az 1813-as waterlooi csatából hazatérő Monarchia serege egy francia ménesből zsákmányolt több mén csikót, köztük az akkor 3 éves Nonius-t is. Erős csontozatú, jó formájú mén volt, durva, nagy fejjel, jól illesztett, de rövid nyakkal. Csak a szakértők látták benne a lehetőséget. Nonius, amelyik később a Nonius Senior nevet kapta, 1816 és 1832 közötti fedezéseinek eredménye 79 mén 122 kanca csikó lett. A típust úgy tartották meg, hogy a Nonius által fedezett arab, lipicai, norman és angol félvér kancák ivadékai visszafedeztették a ménnel. Az 1840-től kezdett beltenyésztésekben majdnem teljesen visszaszorították közeli rokon tenyésztést, a fajta jelleg kialakult. Az első, majd a második világháború után is széthullott a Mezőhegyesi ménes, helyreállítása mindkét alkalommal nagy erőfeszítések árán sikerült csak. Mára két tájfajta különíthető el a nóniusz fajtában, a kisebb termetű, hátas típus Hortobágyon, és a nagy testtömegű, hámos típus Mezőhegyesen. Küllemére a 160-170 cm-es marmagasság és a sötétpej vagy a fekete szín jellemző. Bár vannak „kemény fejű” egyedek is a fajtában, nagyrészt nyugodt gyerekszerető állatok, akár „osztályban” is szívesen dolgoznak, mikor is egymás után minden ló ugyanazt a feladatot hajtja végre a tanuló lovasok alatt.

Saját szöveg, ne másold!!!