Zsábi

A fajtáról a következő összefoglaló sorok többsége Kun Péter "Szelek szárnyán - A sztyeppei nomádok lovaskultúrája" című, 2003-as kiadású könyvéből származnak. Jelenleg ez az egyetlen valódi támpontunk a ménes leírását illetően. Maga a szerző is volt olyan szíves és megtekintette a ménest, melyben némely egyed egyértelműen zsábi jegyeket tükrözött, egyesek viszont hucul-zsábi kevert egyedeknek tűnnek. Saját huculos tapasztalataim alapján magam is gyanakszom, mivel van egy-két példány, melynek fejét megpillantva egyik-másik huculunk neve jött a nyelvemre. Ez természetesen nem feltétlen csökkenti az állomány használhatóságát hiszen a hucul is a zsábihoz hasonlóan atavisztikus, igénytelen és ennek megfelelően szilaj fajta, csak a használatnak és környezetnek megfelelően más szelekciós tényezők játszottak szerepet a kialakulásában. A "zsábi" ménesünk tehát alapvetően és többségében ázsiai vérű, mely rendkívül érdekessé és értékessé teszi ezt az állományt. Tehát a zsábi:

A zsábi fajtába tartozó lovak tenyésztési területe főként a mai Kazaksztán középső részére korlátozódik. Nevének jelentése ismeretlen, azonban az Aktöbe nyelvjárásban zsábinak neveznek minden szilaj lovat, mely az évszaktól függetlenül jó kondícióban van. A ménes hozzánk egyébként igen leromlott állapotban került, egyes egyedek nem is élték túl az első féreghajtást. A kondíciójukat azonban legelőre hajtás után abrak nélkül is rendkívül gyorsan nyerték vissza, egyértelműen legelőre, ménesi tartásra való lovak, szervezetük rendkívül szilárd és takarmányhasznosításuk nagyon jó. Ebből következően tartásuk olcsó és egyszerű. Kazaksztánban az "Emba" Tenyésztő Telep megalakulásával kezdték meg a fajtába tartozó lovak hivatalos, tudományos alapú szelektálását. Eredeti kazak fajta, mely más fajták hatásától mentes volt, mégis bölcsőjének Aktöbe környékét tartják. A mai Kazaksztán 13 körzetében tenyésztik. A hivatalos állomány létszáma 300 ezer körül mozog.

A fajtára jellemző, hogy a feje nagy, gyakran félkosfejű, fülei kicsik. Vastag nyaka nem hosszú, nem is rövid és alacsonyan illesztett. A mar nem kifejezett, alacsony, de jól izmolt. Háta hosszú és széles. Hosszú hátának köszönhetően nagyon kényelmes ülést biztosit lovasának. Alacsony termete ellenére csak mérsékelten ráz ügetésben, semmiképp sem annyira, mint a hucul. Marmagasságuk 140-145 cm körül mozog. Mellkasa széles és mély, bordái jól íveltek, vállai és fara rövidek. A kancáknál gyakori a csapott far. Sörénye és farka igen dús. Lábai erősek és szikárak, patái kicsit és kemények, ritkán igényelnek körmözést, inkább csak kozmetikai igazítást. A fajta jellemzői közé tartozik a hátsó lábak kardos állása. Teljesítménye igen jónak mondható, szívós, igénytelen fajta, egyaránt jól bírja a kemény telet és a forró, száraz hőséget is.