| Hogyan üljünk meg egy tüzes lovat?
Minden ló saját, csakis rá jellemző vérmérséklettel rendelkezik. A lovasnak meg kell tanulnia, hogyan bánjon vele. Türelemmel és kellő odafigyeléssel még azt is elérheti, hogy egy temperamentumos ló kirobbanó erejét a megfelelő útra terelje.
Milyen egy tüzes ló?
Egy tüzes, ideges ló a történő változásokra igen sokféleképp reagálhat: előrerohanással, fejének jellegzetes hátravetésével, ágaskodással, látványos bakolással de akár meg is bokrosodhat.
A lovas szerepe
Egy tüzes ló többnyire nagyon ideges és érzékeny. Erős menekülési ösztön irányítja, állandóan készen áll arra, hogy elrohanjon a valódi vagy a képzelt veszély elől. Az állandó menekülési készenlét miatt már apróságokra is hevesen reagál. Az ilyen rakoncátlan lónak tapasztalt, jó lovasra van szüksége. A lovasnak ugyanis nyugtatóan kell hatnia a lóra, és energiáit a megfelelő mederbe kell terelnie, anélkül, hogy kényszert alkalmazna. Ezzel tulajdonképpen éppen az ellenző hatást érné el, és az állat csak még idegesebb lenne. A lónak folyamatosan éreznie kell lovasa dominanciáját, aki jóindulattal és együtt érzően fordul a ló felé.
Mindent vagy semmit
A megfelelő, hozzáértő kiképzés révén a ló negatív reakcióit fokozatosan pozitív, építő energiává alakíthatjuk. Egy temperamentumos, jól nevelt, jól szoktatott és lovagolt ló így akár egy bajnok képességeivel rendelkezhet. A rossz nevelés megfosztja a lovat az önbizalmától, mivel állandóan stressz helyzetben van. Az ilyen ló nagyon veszélyes lehet, és a teljesítménye sem kielégítő. Az állandó félelemérzet miatt az állat soha nem lesz képes lazítani, a feladatokra összpontosítani, képtelen a legegyszerűbb lecke elsajátítására is.
A gyakorlat
Egy tüzes lovat nagyon nehéz meglovagolni. A díjlovagló négyszögben gyakran megmakacsolja magát, és reakciói kiszámíthatatlanok, rapszodikusak lesznek. Megáll és behajlik, amikor előre ösztökéled, csak baktat amikor össze kéne szednie magát. Ha akadályra lovagol, hirtelen „tüzes puskagolyóvá” változik, és vadul nekirohan az ugrásnak, hogy aztán az utolsó pillanatban ellovagoljon az akadály mellett, vagy éppen megmakacsolja magát, s hirtelen lecövekel egy helyben. Kilovagláskor folyamatosan védekezik a lovas keze ellen, minden apróságtól megijed, és az egész sétalovaglás alatt annyira ideges, hogy teljesen nedves lesz az izzadságtól, mire visszaér az istállóba.
Sugalljunk nyugalmat!!!!!
Minél tüzesebb a ló, annál nyugodtabbnak kell lennie a lovasnak!!!!!!!!!!
Soha ne erőszakkal
Egy tüzes és ezért gyakran ideges és nyugtalan ló nevelésének a legjobb eszköze a nyugalom és a türelem. A lovasnak azonban teljesen világosan ki kell nyilvánítania az akaratát, hogy tekintélyt szerezzen, és elnyerje a ló bizalmát. Eközben viszont soha nem szabad erőszakot alkalmaznia, mert ezzel csak növelné a ló idegességét. Fontos, hogy képesek legyünk akaratunk érvényesítésére, de csak a nélkülözhetetlen, együtt érző tapintat kíséretében.
Ne cövekeljünk le egyetlen lekciónál
Egy tüze ló gyorsan izgalomba jön. Ilyenkor nincs abban a helyzetben, hogy helyesen végrehajtsa az utasításaidat, mivel izmait görcsösen megkeményíti. Ezért mindenáron kerüld el a hatalmi harcot. Amint úgy látod, hogy a ló görcsössé válik, azonnal válts át más tevékenységre, pl. tegyél meg néhány kört könnyű ügetésben, hogy a ló megnyugodjon. Ha már megnyugodott, fogj hozzá egy másik leckéhez. A problémás leckét ismételd meg a következő napon. Ezzel egyúttal időt is nyersz, és elgondolkodhatsz azon, hogy hogyan találhatnád a legmegfelelőbben a feladatot. A problémák gyakran nem abból adódnak, amit az ember követel, hanem abból, ahogy ezt teszi. Ez főleg az érzékeny és ideges lovak esetében érvényes. Amint a pánik vagy görcsösség jeleit mutatja a ló, el kell terelned a figyelmét egy új feladat gyakorlásával. Nem árt, ha egyszer ló nélkül gondolod át, hogyan győzheted le a nehézségeket a legegyszerűbben. | |