A vágta csodálatos jármód! A gyorsaság létfontosságú a szabadban élő ló számára, hiszen a ló alapvetően menekülő állat. Az ember ugyancsak a maga hasznára fordította a ló gyorsaságát, például a lóversenyeken vagy – amikor még nem voltak autók- a postakocsik előtt. A ló hátán nem mindig egyszerű megérezni, a lónak mikor milyen lába érinti a talajt- vágta közben a patadobbanások szinte egymást, érik.

1.      Bal vágtában a ló először a jobb hátsó lábával ér talajt. Ezért beszélünk „egylábas támaszról”. A ló hátsó fele kissé lehajlik a nyak, pedig feligazodik. A far így kicsit alacsonyabban van, mint a mar. A ló a jobb elülső lábával ugyanakkor előreugrik.

2.     A második szakaszban a jobb elülső és a bal hátsó láb ér talajt: ez a kétlábas támasz. A ló az elülső felére helyezi át a súlyát; a mar és a far szinte ugyanabban a magasságban vannak. A ló kinyújtja a nyakát, és a bal elülső lábával messze előre ugrik.

3.     A harmadik szakaszban a ló csak a bal elülső lábával érinti a földet. Ilyenkor a teljes testsúlya jól érzékelhetően a vállaira nehézkedik. a far természetszerűleg kissé magasabban van, mint a mar. A bal elülső lábával ugyanakkor lendületesen előre tolja magát.

4. A lebegési szakaszban egyetlen pata sem éri a földet. A ló elülső fele láthatóan feligazodik; fara ezzel szemben lejjebb ereszkedik, hogy a hátsó lábaival megfelelően le tudjon majd lépni a következő ciklusban.