Vissza a természethez

Mintegy 5000 éve annak, hogy az ember a maga szolgálatába állította a ló erejét és gyorsaságát, hogy igavonóként és "szállítóeszköz"-ként használja.  A II. világháború után, a gépesítés előrehaladtával alapvetően megváltozott ez a régi ember-ló kapcsolat. Korábban a mezőgazdaságban, a hadseregben vagy a szállításban órák hosszat a szabad levegőn dolgozó és mozgó állat egyszeriben a nap nagy részét istállóban töltő szabadidőpartnerré, vagy egyszerűen csak "sporteszközzé" vált.

Az új, rövidebb, de intenzívebb használatból adódóan a lótartásra rendelkezésre álló hagyományos istállók, lovasobjektumok és tartási technológiák alapvetően korlátozzák a ló számára elérhető életteret az evolúció több millió éve során megszokotthoz képest. Mindezt alátámasztja az is, hogy a háziasítás során szélsőségesen árutermelésre (tej, hús, tojás stb.) szelektált más háziállatfajokhoz viszonyítva a ló genetikai állománya szinte semmit sem változott. A következőkben áttekintjük a ló szükségleteit, melyek kielégítésére törekednünk kell a természet- és "lószerű" tartási körülmények kialakításánál.

A mozgás

A ló pszichéje és viselkedési formái az évmilliók alatt a füves sztyeppék és szavannák nyújtotta tágas élettéren alakultak ki. Az évszakok miatt bekövetkező vegetációs változások a táplálék utáni szinte állandó vándorlásra kényszerítették őket. Eközben végig ki voltak téve a húsevők támadásainak és az időjárás viszontagságainak, amellyel szemben csak a csorda-ménes-család összetartó erejében bízhattak. Mindezek a körülmények együttesen egy magasan specializált menekülő- és csordaállat létrejöttét eredményezték: a lovat. Ennek az állatnak lételeme a mozgás, amelyen az evolúció évmillióihoz képest a háziasítás röpke 5000 éve mit sem változtatott.
Szemléltetésként néhány adat: "A Serengeti zebrái mintegy 80-200 km2 nagyságú élettérben mozognak. Naponta kb. 26 km-t vándorolnak a táplálkozás során." (Klingel)
Tyrel megfigyelései szerint a vadon élő new forest pónik mintegy 7-10 km2-es élettérben élnek. A vándorlás és az élettér nagysága nagyban függ az adott terület vegetációjától (állateltartó képesség), valamint attól, hogy mekkora távolságra van itatóhely. Gazdag legelő esetén kb. 6 km, míg szegényebb vegetáció esetében akár 20-30 km sugarú körben is mozoghatnak a lovak táplálék után kutatva.
A mozgás annyira fontos az egészséges életfolyamatokhoz és a mozgásszervek regenerációjához, hogy a táplálkozás után a legfontosabb a ló számára. Nagyon sok lóbetegség összefüggésbe hozható a mozgáshiánnyal. Első helyen természetesen a mozgásszervi megbetegedések, ugyanis a nem kellően mozgatott (trenírozott) ízületek, inak, izmok stb. sokkal sérülékenyebbek. A pata vérellátásáért felelős patamechanizmus is csak megfelelő szilárdságú talajon végzett, elegendő mozgás mellett kielégítő. A patahenger-gyulladás kialakulásáért is a genetikai hajlam mellett a mozgáshiány a fő felelős. A mozgás az elegendő ízületi folyadék termelődéséhez is elengedhetetlen. A keveset mozgó ló igénybevétel esetén sokkal többször botlik meg, mert inai, kötőszalagjai elvesztik rugalmasságukat, ami oda vezethet, hogy a sérülékeny inakon sokkal gyakoribbak a kisebb-nagyobb szakadások, ennek következtében az enyhébb-súlyosabb fokú sántaság. Még szembetűnőbb az izmok gyors leépülése mozgáshiány következtében. Nem beszélve arról, hogy egy edzett izom akár háromszor annyi glikogént (az izmok energiaforrása) tartalmaz, mint az edzetlen. A lebomló glikogén anyagcseretermékeit a vörös vértestek szállítják el, melyekből az edzetlen izmok szintén kevesebbet tartalmaznak (izomláz-ünnepi betegség-izombénulás lehetősége). Az imént felsorolt fizikai károsodások mellett a mozgás hiánya mentális problémák kialakulásához is vezethet. Ezek egy része az ún. rossz szokások kategóriájába tartozik. Ilyenek a kényszermozgások, például a fejrázás, vagy a szitálás, mikor a ló a fejét és a nyakát hintáztatva a súlypontját hol az egyik, hol a másik első lábára helyezi. Tulajdonképpen a szitálás egy formájaként fogható fel, mikor a ló folyamatosan körbe-körbe jár a bokszban. Ha a tartási feltételeken nem változtatunk, legtöbbször ezek a rossz szokások visszafordíthatatlanul berögződnek, amit gyakran a többi unatkozó istállótárs is átvesz.
A mozgáshiány leginkább a hobbilovakat sújtja. Jellemző, hogy néha csak napi 1 órára kerülnek ki az istállóból, a többi 23-at a négy fal között töltik. Télen vagy rossz idő esetén, ha nem áll rendelkezésre fedett lovarda, sokszor csak a hétvégén szabadulnak ki a bokszukból. Csoda, ha ilyenkor jókedvükben ugrándoznak, még ha ezzel veszélyeztetik is a lovast? Az, hogy a lovaglás az egyik legsérülésveszélyesebb sportág, nem kis részben indokolható a mozgáshiányos tartási feltételekkel. Ha a ló nem dolgozik nyeregben vagy kocsiban legalább napi 3-6 órát, ami a mai gyakorlatban szinte elenyésző, akkor biztosítanunk kell számára a szabad mozgást a legelőn, karámban, kifutóban vagy egyéb módon, legalább ennyi ideig. Ellenkező esetben könnyen ürömmé változhat az az öröm, amit a ló a lovasának adni tud.

A fény, a friss levegő és a klíma iránti igény

A ló őshazája az állandó intenzív napsugárzásnak kitett, védelmező árnyék nélküli sztyeppe. Ennek köszönhetően a fény iránti igénye óriási. A napfény emeli a mozgáskedvet, ezzel erősíti a légzőrendszert, a vérkeringést, a takarmányfelvételt, ezáltal pozitívan hat az egész anyagcserére, és emeli a szervezet védekező képességét a fertőzésekkel szemben. A nap UV-sugárzása emellett a D-vitamin-szintézisben játszik fontos szerepet. Ezáltal közvetve felelős a normális Ca-P anyagcseréért is. A bányalovakat vizsgálva kutatások arra is rávilágítottak, hogy sötétben csökken a vérben a vörös vértestek száma.
A fény a szembe jutva a közti agyon keresztül a hipofízis első lebenyét ingerli, amely a szabályos nemi működésért és anyagcseréért felelős hormonokat termel. Ahogyan emelkedik a napfényes órák száma, úgy lesz egyre intenzívebb az ivari működés is. Késő tavasztól kora nyárig a legkifejezettebb a kancák sárlása, ekkor a legeredményesebb a fogamzás is. Ezért a tenyésztők, ha korai csikót akarnak, már a tél közepétől úgy választják meg kancáik mozgatásának időpontját, hogy az a lehető legfényesebb napszakra essék, ezzel hozzájárulnak a minél koraibb ivarzás beindulásához. Telivértenyésztők, ahol talán legfontosabb a korai csikózás, mesterséges fényprogram alkalmazásával érik el ezt a hatást. 
Megfigyelések szerint a szőrváltást is pozitívan befolyásolja a fény. Sokat istállóban tartott ló sokkal lassabban váltja a szőrét, mint a szabadban tartott (természetesen a megfelelő táplálásról nem elfeledkezve).
A ló egy olyan csordaállat, amely gyors és kitartó mozgásra képes, ez azonban csak akkor zavartalan, ha a légzőrendszer és a tüdő elegendő friss levegőhöz jut. Ezért a ló az evolúció során egészen kiváló légzőorganizmussá vált. (Adalékul: a ló akár 33-35-szörösére tudja emelni a gázcseréjét, szemben a kutya 10-szeres vagy az ember 20-szoros értékével). A ló egy lélegzetvétellel mintegy 5 liter levegőt képes felvenni, ez a legnagyobb a háziálla­tok közül. Ez a nyugalmi érték gyors vágtában akár 2-6-szorosra is emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy a nyugalmi 10-14 légvétel ügetésben 50, vágtában akár jóval 100 fölé is emelkedhet. Érdekesség, hogy vágtában a lélegzetvételek és a vágtaugrások 1:1 arányban korrelálnak. Minden galoppugrás egy lélegzetvétel, az elugrásnál belégzés, a talajfogáskor kilégzés. Azonban amilyen csodálatos teljesítményre képes ez a légzőrendszer, annyira érzékeny is. Egyes állatorvosi vélemények szerint a lovak 10%-a szenved idült légzőszervi problémáktól, és szinte minden negyedik-ötödik ló átesik valamilyen akut légzési betegségen. Azaz mindent összevetve, minden harmadik ló szenved légzőszervi károsodást! Ezzel a légzőszervi betegségek a második helyet foglalják el a lóbetegségek között. Legismertebbek az idült bronchitis és a légsejtes tüdőtágulat, vagy a fertőző betegségek közül a lóinfluenza, rhinopneumonitis stb.
A betegségek tüneteinek kialakulásában döntő szerepet játszik a környezet ammónia- (amely bénítja a légúttisztító csillócskákat) és porszennyezettsége, a porszemcséken megülő allergén gomba­spórákkal, pollenekkel, melyek legtöbbször a takarmányból és az alomból származnak. Mivel a tünet általában köhögés, bizony nem könnyű kideríteni, mi áll a háttérben okként: a por, az ammónia, az allergia, esetleg valamilyen fertőzés?
Egy azonban biztos, a ló köhögése mögött a legritkább esetben, szinte soha nem állhat az embereknél oly gyakori "megfázás". A meleg istálló ugyanis még télen sem található a ló "kívánságlistáján". Ellentétben a fagyoskodó emberrel, a ló kitűnő fűtéssel rendelkezik, ezért erős a hidegtűrése. Érthető, hiszen a védtelen sztyeppéken ki volt téve a hónak, a szélnek, esőnek, az erős hőingadozásnak, egyéb időjárási viszontagságoknak. Hogy a ló mennyire jól tűri az időjárási szélsőségeket, arra jó bizonyíték az elterjedése, hiszen az arábiai sivatagoktól az északi tundrákig bárhol megtalálja életfeltételeit. Ne féltsük tehát a lovat, bármely időjárásban engedjük nyugodtan a szabadba mozogni, mert még ha erősen nedves is a szőre, a legritkább esetben fázik meg. Ehhez egy adalék: Mikor a németek elhajtották Lengyelországból a Janow-Podlaski ménest, Holsteinben szállásolták el őket, ahol egy bővízű tóból ittak. Megfigyelték, hogy nem egyszer előfordult a legnagyobb hidegben is, hogy vemhes kancák vagy fiatal csikók fürödtek a hideg vízben minden következmény nélkül. Ezek a példák jól bizonyítják, hogy az emberi hideg-, melegérzet mennyire távol esik a lóétól. A túlságosan aggódó lótulajdonosok megfeledkeznek arról, hogy a mozgás intenzitása, a testfelület nagysága és a súlya befolyásolja a test hőháztartását. A ló és az ember között csak kb. 8-szoros testsúlykülönbség van, de a hőleadás szempontjából fontos fajlagos felület különbsége 20-szoros! Hasonló a helyzet a mozgással kapcsolatos hőtermeléssel, illetve hőleadással kapcsolatban is. Ellentétben a többi háziállattal, a ló testfelületét bőven borítják verejtékmirigyek, így izzadással könnyen megszabadulhat a felesleges hőmennyiségtől. Ugyanis az átnedvesedett szőr megnöveli a hőleadási felületet, az izzadság párolgáshője pedig jelentősen hűti a szervezetet. Az évszakok változásából adódó hőmérséklet-változásokhoz a ló a szőrzete változtatásával kiválóan alkalmazkodik. A sűrű, durvább téli szőrzet szigetelése kiváló, amit bizonyít télen a lovon megmaradó hó is. A hideg eső sem tudja ezt a bundát átáztatni, mert a szőrszálak kis csatornácskákat képezve levezetik a vizet róla. A legtöbb kehes ló éppen a bezárt istállóknak és a legkisebb huzattól is féltve óvó gazdának köszönheti betegségét. A gond abból adódik, hogy ezek az emberi klímazónában tartott lovak nincsenek felkészítve a hirtelen hőmérséklet-változásra, amikor a meleg istállóból az akár 20 fokkal hidegebb szabadba kerülnek. A ló számára, ha van száraz alom és elegendő energiadús takarmány, a tartós mínusz fokok elviselése sem jelent semmi gondot.
Összefoglalva: a friss levegő sokkal fontosabb a ló számára, mint a meleg istálló!

Csordaösztön, szociális kapcsolatok

Mint minden más háziállat vagy akár az ember, a ló is szociális körülmények között élő, társasági lény. Együttélésüket a vadonban, családi kapcsolatban élik meg.
Egy ménhez egy vagy több kanca és a szaporulatuk tartozik. Ezek a családi egységek időlegesen laza csordakapcsolattá is válnak, miközben a család vándorol a legelő, az itató- vagy a pihenőhely között, mikor összetalálkoznak a többi fajtársuk családjaival. Legtöbbször anélkül, hogy ez rivalizációs harccá válna a családvezető domináns egyedek között. A felnőtt, család nélküli mének, valamint a fiatal, különböző életkorú méncsikók lazán összefüggő kis csapattá állnak össze egészen addig, míg egy fiatal kancát el nem tudnak csábítani, és saját családjukat kialakítani.
A szociálisan együtt élő lovak között az egyedek szigorú rangsorban élnek. A rangsorban feljebb álló egyed foglalja el a jobb legelőt, ő iszik először, övé a jobb pihenőhely stb. Az esetlegesen előforduló rangsor-nézeteltéréseket fenyegető nézéssel, mozdulatokkal, harapással, rúgással oldják meg. A rangsorbeli helyével minden egyed tisztában van, ugyanígy azzal is, hogy mit tehet és mit nem. Egy új ló megjelenése rangsorharcot vált ki a csoport tagjai között. Ám ha befogadják, a csapat összetartása biztos és szilárd háttérül szolgál neki. Csakúgy, mint a csapat többi tagjának, biztosítja a szociális kapcsolatok megélését.
Az élet a fajtársak között, a ménes védettségében, ez képes egyedül megadni a biztonság és a nyugalom zavartalan érzését a lónak.

Táplálkozás - életritmus

Emberi szemszögből nézve, a vadon élő lónak unalmas élete van. Napjai egyhangúan, szinte csak az evéssel és a pihenéssel telnek. Tudományosan megfogalmazva: " A ló természetes táplálkozási szokásait a folyamatos, kis mennyiségekben történő táplálékfelvétel jellemzi, rövid pihenőkkel és a megfelelő takarmánynövények gondos megválogatásával." (Meyer)
A legelőn a takarmányfelvétel úgy történik, hogy a ló ajkai és foga segítségével megragadja a kiválasztott növényt, majd egy kis rántással oldalra letépi. Az ideális fűmagasság a ló számára 15-60 cm. Az egy harapásra felvett fűmennyiség mindössze átlag 1-1,5 g. Ezek ismeretében ahhoz, hogy a ló napi takarmányadagját elfogyassza, mintegy 60-70 ezer rágásra van szüksége. Táplálkozás közben lassan előrefelé halad, egy helyről 1-2 falatnál többet nem harap le anélkül, hogy tovább ne állna. Egzakt megfigyelések szerint 24 óra alatt mintegy 4-6 km-t tesz ki csak az evés közben megtett távolság. A ló sokkal lassabban eszik, mint más legelő állatfajok, közben gondosan és célzottan kiválogatja a neki tetsző falatokat. Ezért a lónál kizárt, hogy szeget, drótot, köveket stb. felegyen a fűvel, ami pl. a szarvasmarhánál gyakran megesik. A ló a neki nem tetsző növényeket vagy eleve meg sem eszi, vagy ha leharapta, és mégsem ízlik neki, egyszerűen a szájából oldalra kiengedi. Ez a táplálkozási forma a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a nap 24 órájából 16-ot táplálkozással tölt. A megfigyelések szerint egy 24 órás nap négy táplálkozási periódusra oszlik. Egy hosszabb, kb. 3 óra időtartamúra, amely valamivel naplemente előtt kezdődik, két rövidebb, délelőtti, illetve délutáni táplálkozási szakaszra, és végül a leghosszabb periódus kora estétől mintegy éjfélig tart. A napközbeni táplálkozási periódusok megoszlása a rendelkezésre álló takarmánykínálattól, az időjárástól és az évszakoktól függően bizonyos mértékben változhat (pl. erős szélben általában nyugtalan a ló, ilyenkor kevesebbet is eszik).
A ló egész emésztőtraktusa úgy alakult ki, hogy fel tudja dolgozni a nagy ballaszttartalmú tápanyagokat (szálastakarmány), ugyanígy a belső órájának megszokott ritmusa is azon alapul, hogy táplálékszükségletét hosszabb idő alatt  kell kielégítenie. Ezért van aztán, ha a ló meg is kapja ugyan pellet vagy granulátum formájában azt a tápanyagmennyiséget, amely fedezi a szükségleteit, mégsem érzi magát jóllakottnak. Ezért kell biztosítanunk számára elegendő szálastakarmányt (szénát, jó minőségű szalmát), hogy a bélben a struktúrát adó ballaszt jóllakottságot keltsen benne. Ez nem elhanyagolható, már csak a fentebb említett rágásmennyiség miatt sem, ugyanis 1 kiló széna megrágásához 4-szer annyi rágómozgás szükséges, mint 1 kiló pellethez! Ez a magyarázata annak is, miért esznek oly szívesen a lovak az alomszalmából is, ha már abrakkal fedeztük a szükségletüket. Ezért fordul elő a főként abrakon tartott lovak esetében, hogy felfalják maguk alól kóros esetben akár az egész almot (ilyenkor általában fűrészporral almolnak), vagy megrágják a boksz vagy az állás fa vagy egyéb rágható részeit.
Természetes körülmények között a táplálkozási periódusok mindig hosszabb-rövidebb pihenési periódussal zárulnak. Éjfél és hajnal között telnek az intenzív pihenés órái. Ebben a periódusban a felnőtt lovak is mélyen alszanak, kinyújtott lábakkal, az oldalukon fekve. A nappali nyugalmi periódusokban zömmel állva, lábaikat felváltva pihentetve, vízszintesen tartott nyakkal, félig lecsukott szemmel, lefittyedt alsó ajakkal, esetleg fekve, de maguk alá húzott lábakkal pihennek, szunyókálnak. Fejük ebben a tartásban szabadon figyelheti a környezetet, esetleg ajkukkal babrálják a fekve elérhető növényzetet. Jóllehet, a mély alvásban a ló egészen az oldalán fekszik, a tudata azonban ilyenkor sincs kikapcsolt állapotban. Valamely nyugtalanító körülményre, vagy a csapat éberebb állapotban levő tagjainak legkisebb jelzésére is azonnal képes reagálni, és pillanatokon belül menekülni. A reakciókészségnek ez az állandóan bekapcsolt volta eredményezi azt, hogy a ló zajos vagy nyugtalan környezetben képtelen a normális pihenésre. A felnőtt állatok alig több mint egy órát töltenek mély alvással, a fiatal és növendéklovak viszont akár napközben több alkalommal is alszanak mélyen. A hosszú éjszakai pihenési periódus többi részét egyéb tevékenységekkel töltik, például szunyókálnak, lege­lésznek, szociális bőrápolást végeznek a társaikon, vagy éppen trágyáznak.
Jellemző a sztyeppelakó állatokra az a mód, ahogyan a ló kiválasztja a pihenőhelyét. Nos, ők nem az ember által elképzelt, széltől védett erdei tisztást választják, hanem sokkal inkább egy szabad, magasabban fekvő, szélnek kitett helyet, dombot, buckát, állást, ahonnan a környezet jól szemmel tartható. A légmozgás nyáron az ilyen dombtetőktől távoltartja a rovarokat, de mindenekelőtt a szél idejekorán idehozza a settenkedő természetes ellenségek szagát. Ez biztonságérzetet ad a ló számára, és biztosítja a nyugalmi időszak zavartalanságát. Ezzel érthetővé válik, miért keresi fel a szabadon tartott háziló főként napközben az árnyékot és a rovarok elleni védettséget adó istállót vagy féltetőt, és miért vonul éjjel alkalmanként inkább a szabadba aludni. Az alvóhelynek nemcsak biztonságosnak, hanem száraz aljzatúnak is kell lennie. Erre a magasabban fekvő terület sokkal alkalmasabb, mint a sík. A ló számára sokkal fontosabb a fekvőhely puhaságánál, hogy az száraz legyen (különösen kedvelik a poros-homokos részeket).

Üdítő időtöltés

A nap fennmaradó részét egyéb tevékenységekkel töltik a lovak. Ennek javát a szociális bőrápolás teszi ki. Ilyenkor a két partner egymással szemben áll, és testük azon részeit vakargatják, amit egyedül nehéz volna elérni. A táplálkozási, illetve a pihenési időszakban egészen különleges módon talál egymásra a két, szőrápolást óhajtó egyed. Viselkedéskutatók felfedezték, hogy a viszkető egyed úgynevezett tisztítási arckifejezést vesz fel, mire az ugyancsak vakarózni akaró társa ugyanilyen mimikát ölt fel. Különösen kedvelik, ha a sörényélt, a martájékot, a hát felső harmadát vagy a farokrépát vakargatja a társuk. Az ilyen szőrharapdálás a lónál szociális kommunikáció is, az összetartozás megélését jelenti. A felnőtt állatok között életre szóló barátságok alakulhatnak így ki, különösen jellemző ez anya és lányai között. Ugyancsak szőrápolásnak számít a hempergés, amit a lovak láthatóan nagy előszeretettel végeznek. A hempergés egyébként annyira kedvelt, hogyha egy ló elkezd hemperegni, gyakran társai többsége is csatlakozik hozzá. Ehhez legtöbbször poros, homokos talajú helyet választanak, de némelyik szereti a sáros, agyagos helyeket, télen pedig szívesen hemperegnek a porhóban. Egyébiránt testének azon részeit, amelyet elér, fogaival vagy a patájával vakargatja. Különös előszeretettel harapdálja fogával a lábait, illetve a hátsó lábával vakargatja a pofatájékát, illetve a fülei mögötti részt. Ugyanúgy szívesen vakarózik faágakban, egyéb szilárd tárgyakban (istálló fala, karám stb.) is, főként a nyak alsó részét, a farokrépát vagy a sörényélt (micsoda méreg, ha a nagysörényű házi kedvenc fele hajzuhatagát ledörzsöli a karámban). A csikók és a fiatal lovak módfelett szeretik a kiadós futkározással járó fogócskát, amely gyakran hosszabb ideig is eltart. Bizonyos körülmények között a felnőtt egyedek is kedvüket lelik egy kiadósabb vágtában, miközben vidáman bakolásznak és nyerítenek. Különösen a sokáig állásra kényszerített egyedek vezetik le felesleges energiáikat vidám bakugrásokkal.
Az egyéb tevékenységek közé tartozik még a vízfelvétel, a széklet-, illetve a vizeletürítés, ami pedig a ló mindennapjainak természetes velejárója.

Info - Egy kicsi mozgás...: A mozgáshiány leginkább a hobbilovakat sújtja. Jellemző, hogy néha csak napi 1 órára kerülnek ki az istállóból, a többi 23-at a négy fal között töltik.

Info - A légzőorganizmus: A ló egy lélegzetvétellel mintegy 5 liter levegőt képes felvenni, ez a legnagyobb a háziállatok közül. Ez a nyugalmi érték gyors vágtában akár 2-6-szorosra is emelkedhet.

Info - Gyógyszer a nyugalom: A reakciókészség állandóan bekapcsolt volta eredményezi azt, hogy a ló zajos vagy nyugtalan környezetben képtelen a normális pihenésre.

Forrás: lovaselet.info