Balogh Lajos
(1918–2006)

A kelenföldi Szent Gellért Plébánia urnás altemplomában vettünk örök búcsút 2007. január 4-én Balogh Lajostól.
A szertartáson díszőrséget álltak a Tököli Huszár Hagyományőrző Egyesület és a Bolyai Honvéd Lovasklub díszegységei. Az egyházi ceremónia közben a magyar lovas társadalom nevében mondott búcsúbeszédet dr. Németh Csaba a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal lótenyésztési osztályvezetője. A gyászünnepség a huszár takarodó elfújásával ért véget.

Esetünkben nem nevezhető modortalanságnak vagy tolakodásnak, ha Lajos bácsiként emlékezünk hazai lótenyésztésünk elhunyt kiválóságára. Kapcsolata Körünkkel néhai alelnökünknek, Menthy Árpádnak köszönhető, ugyanis együtt tevékenykedtek az MHLHT megalapításában, majd munkájában. Árpád barátunk halálát követően 1999-ben vette át Lajos bácsi a Társaság etikai bizottsága elnöki székét.

Mindig figyelemmel kísérte törekvéseinket és helyünket a hazai lovas életben. Postázott Értesítőnk kézhezvételekor minden esetben azonnal felhívott hogy értékelje tartalmát, és ami számunkra rendkívül megtisztelő, megköszönte iránta érzett figyelmességünket. Ha egészségi állapota engedte komáromi ünnepségeinken is megjelent. Utoljára a tavalyi huszár közgyűlésen találkozhattam vele személyesen. Körünknek további sikereket kívánva adta át a „Lóhasználat és versenyzési ismeretek” című két kötetes, középfokú agrárszakképzési tankönyvet, amelynek egyik szerzője volt. Az 1976-ban szerkesztett kiadvány alapját jelentette a napjainkban indított lovas szakirány képzés oktatási anyagához.

Az életutak kiszámíthatatlan találkozásának köszönhető, hogy tavaly elhunyt alelnökünk – édesapja révén – még gyerekként utazott együtt az akkor már méneskari őrmester Balogh Lajossal Ausztriába. A Jászberényi Méntelepről 1944 októberében 150 állami mén menekítésében vettek részt. Röviden ennyiben összegezhetem személyes kötődésünket Lajos bácsihoz, de néhány mondatban kötelességem kiemelkedő munkásságát vázlatosan méltatni. Jászberényben született 1918-ban földműves család gyerekeként. Aprócska kora óta vonzódott a lovakhoz.

A család anyagi helyzete miatt csak a háború után tett érettségit, majd okleveles mezőgazdasági mérnökként végzett a Gödöllői Agráregyetemen. Rendkívüli szorgalom, precizitás és fegyelmezettség volt jellemző egész életére. Ezek birtokában érhette el őszinte elismertségét. Szakmai karrierje katonai szolgálatát követően a Jászberényi Méntelepen kezdődött, ahol a ranglétrát végigjárva lett méneskari őrmester. A már említett 150 mén 1944-ben történt Ausztriába menekítését követően, 1945 októberében lépett fiatal feleségével együtt újból magyar földre. Megérkezésekor mintegy 500 lovat, értékes állami méneket, felszerelést, teherautót, motorkerékpárt, kocsit, szerszámokat adott át az Igazoló Bizottságnak. Vagyis jóval több mindent, mint amit kivittek.

Sokat tett a II. Világháború után a hazai lótenyésztés helyreállításában, az új szervezet kialakításában. Szilvásvárad létrehozásában is kulcsszerepet játszott. Külföldi szamárcsődörök vásárlásával biztosította állami gazdaságaink öszvér előállítását. Többször vett részt nemzetközi mezőgazdasági kiállításokon és a háború utáni legsikeresebb 1954-es magyarországinak szervezésében kiemelkedő munkát végzett. Az ő érdeme, hogy ezen a kiállításon szereplő 52 fogat kocsijait, hintóit, a sallangos díszszerszámokat felújították. Az Országos Lótenyésztési Felügyelőség lótenyésztési osztályvezetőjeként vonult nyugdíjba.  Tavaly ősszel tett ígéretét – mely szerint még napvilágot nem látott események leírásával ajándékoz meg bennünket – már nem tudta teljesíteni. Tengernyi maradandót adott nemzetünk lóügyének, de hosszas gyengélkedése végett számosat el is vitt magával.
Lajos bácsi köszönjük jóságodat, nyugodj békében!

Pajlócz András

Forrás: Magyar Lovas Kör