Id.Bábel József
Egy elfelejtett lovasember

Mindenkori lovaséletünkben meghatározóan fontos volt a magyar paraszti lovaskultúra , a pusztai ember öröklött tulajdonsága, adottságuk, és tehetségük, ami alapján érték el kiemelkedő sikereiket.
Ezek közé tartozik id. Bábel József, aki az 1950- 60-as években kiemelkedő sikereket ért el.

Új erőre kapott a magyar lovassport az 50-es évek elején.
Az akkori Országos Lovasszövetséget az a világos felismerés vezette, hogy az előrehaladás záloga a korszerű felkészülésben és a rendelkezésre álló erők helyes összpontosításában rejlik. Elsajátítani a sportban élenjárok tapasztalatait és fejleszteni nemzetközi kapcsolatainkat. A tenyésztés és sport kapcsolatát még szorosabbá kell tenni, hiszen nyilvánvalóvá vált az a felismerés, hogy a jövőben egyre keresettebb árucikk lesz a jól idomított sportló.

A sportpályán elért  eredménynél pedig nincs alkalmasabb ajánlólevél egy ország tenyésztése számára. A jól fizető külföldi kereslet kielégítésére az akkori magyar ménesek megfelelően kívántak felkészülni, hogy a jelentkező igénynek megfeleljenek. Régi és híres lótenyésztő vidékeinken egyre alakultak a sportegyesületek, régi szakemberek vállalták a fiatal generációk felkészítését, ami alapján a lovassport elzárkózottsága megszűnt.

A Lovasszövetség összefogta a sportág alakuló szakosztályait, megalkották a hivatalos szabálykönyveket, rendszeresen kiírták a versenyeket és a bajnokságokat. Megteremtették a kapcsolatot a Nemzetközi Szövetséggel és 1953-ban sor került az első külföldi versenyre, Bukarestben. A Honvéd Sportegyesületek, a különböző lovasszakosztályok nevelték az új generációt. Közel 40 sportkörben több mint ezer lovas állt rajtra készen, hogy összemérje tudását. A bajnokságot 5 fordulóban, Budapesten, - a Margitszigeten, Békéscsabán, Balatonalmádiban, Hajdúszoboszlón és Csongrádon rendezték meg. De a maihoz hasonló, rendszeres éves programon és felkészülésen alapuló, a legjobb versenyzőket és lovakat válogatott kereten belül foglalkoztató munka még nem volt. Versenyeket – évente- tucatnyinál is többet, természetesen akkor is rendeztek a sportkörök, házibajnokságok. Béke Kupa és az éves teljesítményeken alapuló bajnoki rendszer volt érvényben.

Nemzetközi versenyt idehaza nem tartottak, külföldön első ízben, 1953-ban volt magyar lovascsapat, nemzetközileg is rangot adó versenyen pedig először csak 1956-ban szerepelt a stockholmi olimpia előtt, alatt és utána. A megújulást megelőző időszakban, a felkészülés színvonalában, az idomításban, a versenystílus és lovaglótudás tekintetében elmaradtunk nemcsak a világ legjobbjaitól, hanem azok az országok versenyzői is maguk mögé utasították lovasainkat, akik azelőtt a magyarok mögött a vert mezőnyben végeztek. Pedig volt tehetséges lovasgárdánk és voltak nagyszerű, komoly képességű lovaink.  Gyakorlatilag hazánkban is az volt a helyzet, hogy a nagy érdeklődés miatt a szakosztályok kénytelenek voltak sok gyereket eltanácsolni, mert nem tudtak lovat biztosítani számukra.  A Nemzetközi Lovasszövetség is foglalkozott ezzel a kérdéssel, többek között edzőtanfolyamok szervezésével igyekeztek orvosolni a kialakult helyzetet.

A magyar lovassport nem szűkölködött kiváló oktatókban. A teljesség igénye nélkül felsorolva néhány nevet: Tóth Béla, - egyúttal az akkori öttusa válogatott-keret lovasedzője, Máchánszky Gyula, aki az időben a tehetséges, fiatal generáció reprezentánsa, a lovasválogatott akkori edzője, dr. Kollár Kornél, Somogyi István, Német Dezső, Lászai József, és a „régi gárda” akkor még aktív tagjai, Platthy József, valamint Bodó Imre. Az újjáalakult Országos Lovasszövetség vezetésével, szilárd szakmai alapokon igyekezett a világszínvonaltól erősen elmaradt hazai lovassport ügyét előrelendíteni. Ezt a kezdeményezést sikerek követték, jelentős sikerek. Nagy egyéniségek, legendás sportesemények főszereplői kezdték lovaspályafutásukat, olyan társakkal, mint Aranyos, Hóvirág, Bársony, Léva, Alvilág, Higany, a korszak olyan képességű lovai, amelyek szép sikereket értek el, a hazai és a nemzetközi versenypályákon. Somlay Lajos, Szabados Gyula, Szatola Albert, Karcsú Imre, Suti István, Móra László, Magyar Imre, Baranyai József, Varró József, ifj.Tóth Béla, nevük, sikereik magukért beszélnek, akikhez eredményei alapján hozzátartozott, az akkori Kiskunhalasi Határőr Dózsa versenyzője, Bábel József is.
 
- Szüleim földművelők, pásztorok voltak, innen hoztam a föld és az állatok szeretetét. – kezdte a beszélgetést a régebbi idők egyik tanúja id. Bábel József. – 1936-ban Apajon születtem, ahol az akkori időben közel 1000 nagytestű haszonállat volt, többségében lovak. A ménesben akkor magyarfélvér, ügető, telivér fajtájú lovak voltak, amire 32 csikós felügyelt. Kora gyerekkoromban már a lovakhoz kerültem, ahonnan 1950-ben Tóth Béla kiemelt, és egy egyéves budapesti lótenyésztési, tanfolyamra helyezett el. Ezt később, egy kétéves követte, ahol már a sport is főszerepet kapott. Az iskola magas szinten képezte ki a lovasokat, az onnan kikerült lovasok, szinte minden lovasszakágban  kiváló eredményeket értek el. Magam díjugratásban, militaryban, díjlovaglásban is nyertem magyar bajnokságot, és ezt elsősorban az akkori tanáraimnak, edzőimnek köszönhettem.

- Néhány nevet hallhatnánk az akkori oktatók közül?
- Tóth Béla, akinek a segítsége nélkül nem is kerülhettem volna az iskolába, Máchánszky Gyula, Kollár Kornél, Platthy József, Zsiga bácsi, később  Hirling József, a lovas iskola parancsnoka, mindannyian olyan szakemberek és emberek voltak, akiktől nagyon sokat tanulhattunk.  Nélkülük a magyar lovassportolók ilyen eredményeket nem érhettek volna el. Azoknak az éveknek a munkája, majd azt követő eredmények, sikerek, a következő generációknál is jelen vannak, most is megtalálhatók.

- Néhány gondolat erejéig légyszíves elevenítsd fel pályafutásodnak fontosabb állomásait, eredményeit.
- 1952-ben ifjúsági versenyzőként military versenyeken kezdtem a sportpályafutásomat, 1953-ban, kategóriámban az elsők között végeztem. Közben a díjugratásban is eredményesen szerepeltem, de éveken keresztül díjlovasként is ott voltam az élen. 1957-től hívatásos katonaként, a Kiskunhalasi Határőr Dózsa versenyzőjeként indultam.
1958-ban, négy forduló összesítése alapján militaryban és ifjúsági díjugratásban bajnoki címet nyertem, 1960-ban, a bajnoki versenyrendszerben akkor kétnapos versenyként ismert számban, - díjugratás és díjlovaglás, - szintén magyar bajnok lettem. Nemzetközi versenyeken, Romániában, Lengyelországban, Jugoszláviában és Olaszországban is sikerrel szerepeltem a magyar csapat tagjaként.
1960-ban a római olimpia előtt, Somlai, Suti, Móra, Szabados, Hajdu és Karcsú mellett én is helyet kaptam a magyar díjugrató csapatban, azon a Torinóban rendezett hivatalos nemzetközi versenyen, ahol az olasz és a nyugatnémet csapat mögött, harmadikként végeztünk.

-Tudomásom szerint a római olimpiára, mint military versenyző, a magyar olimpiai csapat tagjaként készültél?
- Eredményeim alapján, kerettagként készültem, de egy szerencsétlen baleset folytán mégsem utazhattam. Történt, hogy a Margitszigetről egy versenyt követően, a loval lábon mentünk vissza az istállóba. Ez akkor természetes volt. Lovam, Obeliszk, egy villamostól megijedve, az egyik hátsó lábával olyan szerencsétlenül a másikra lépet, hogy az eltört.

- Hogyan folytatódott az életed a továbbiakban?
1963 –ig a Határőr Dózsa versenyzőjeként versenyeztem, majd ezt követően Kruchio László kérésére Apajra, a szülőfalumba, otthonomba visszatérve az Állami Gazdaság lovaságazatában dolgoztam.
North Star, Furioso fajtájú lovakat lovagoltam be, készítettem elő exportra, nyereg alatt és fogatba. Több fiatalt indítottam el sportpályafutásán, akik ismert sportolók, lovasszakemberek lettek.
A gazdaság sportegyesületében folytattam a sportot, tanítottam, képeztem a fiatalokat, nyugdíjba vonulásomig, 1995-ig. Sikeres pályafutásom olyan kivételes szakmai, és emberi tulajdonságokkal rendelkező tanítóimnak köszönhettem mint,  Tóth Béla, Máchánszky Gyula, Kollár Kornél, akik mindent megtettek, hogy a magyar lovassport, és a magyar lótenyésztés ott legyen a világ élvonalában. Móra László, Makkos Vilmos, Karcsú Imre, Suti István, olyan versenyzőtársak voltak, akik felkészültségük, küzdeni akarásuk által kiemelkedtek, akik közé tartozni nagy megtiszteltetés volt. Ezt a szellemiséget és hátteret kívánom a mai lovaséletben, ami által újra ott lehetünk a világ élvonalában, hagyományainknak, érdekeinknek megfelelően.

Budakalász,   2005. június 6.                                                         Írta:  Herneczky Frigyes

Forrás: lovasok.hu