dr. Eőry István

Hazánk úttörő egyesfogathajtója az 1994-es Windsor-i bajnokságon 10. helyezést ért el az akkori legerősebb nemzetközi mezőnyben. Magyar Bajnoki címmel, többszörös Derby győzelemmel büszkélkedhet. 

Saját tapasztalatai, valamint az írott és íratlan szabályok alapján írta meg "Az egyes fogat és hajtása" című könyvet, nagy segítséget nyújtva ezzel a kezdő és a már gyakorlott hajtóknak is.

Napjainkban sem távolodott el a fogatsporttól, unokáját minden versenyre elkíséri és edzői jótanácsokkal látja el a lelkes póni fogathajtót.

Forrás: Egyesfogat.hu

dr. Eőry István

A Napi Mozaik május 24-i adásának vendége Eőry István a női tornászválogatott egykori edzője 
 
Mv2.: - Mindjárt lóra pattanunk. Van egy nagyszerű úr, aki annak idején a magyar női tornász válogatott edzője volt, és aztán nyugdíjas kora után, és hál' Istennek, jó egészségben, most egészen mással foglalkozik.
 
Mv1.: - Így van. Őt úgy hívják, hogy Eőry István.
 
R.: - Eőry István az egykori női tornász válogatott edzője, többszörös fogathajtó, magyar bajnok, a lovak szerelmese, ma is mindennap kimegy a lovakkal.
 
Dr. Eőry István: - A lovak közé születtem. Az én édesapám az ország egyik legjobb lovasa volt, és kiváló lótenyésztő. Pici gyerekkorom óta reszketek a lovakért. Nagytagyoson egy pusztán születtem, és hát aztán a második világháború nagyon beleszólt a mi életünkbe, meg ami utána jött. Engem a fasori Evangélikus Gimnáziumba vettek föl.
 
R.: - A gimnázium elvégzése után az Állatorvosi Egyetemre jelentkezett, ám származása miatt nem vették fel.
 
E. I.: - Azután megpróbáltam a Testnevelési Főiskolára fölvételt nyerni. Abban az évben nyertem tornában Budapest Bajnokságot. Szumma szummárum, nem vettek fel.
 
R.: - Végül az edzője segítségével jutott be a Budapesti Pedagógiai Főiskola Testnevelés Szakára.
 
E. I.: - Én azon a főiskolán hihetetlen sokat kaptam. Ott lettem testnevelő tanár, mert belénk verték, hogy a mi munkánk, az nagyon fontos, és mi nagyon sokat tudunk adni a ránk bízott fiataloknak. Ez már akkor szeget ütött a fejembe, hogy ránk bízott fiatalok. Meg is határozta az egész pályámat.
 
R.: - Ugyanis hamarosan a magyar női tornász válogatott edzője lett 1960 és '74 között.
 
E. I.: - Minden évben rendeztek vagy Olimpiát, vagy Világbajnokságot, vagy Európa-bajnokságot. Mi onnan egyszer sem jöttünk helyezetlenül haza. Legtehetségesebb versenyzőim, a Tresszel Mária, a Bánfai Ágnes, de dolgoztam mindenkivel, aki a magyar válogatottban szerepelt, és ez nem volt egy könnyű körszak, mert megkövetelték tőlünk az eredményt. Elvárták. Karácsonkor, Húsvétkor, szombat, vasárnap, sose volt szabadnapom. Szegény feleségem alig látott. A három gyerekem alig látott, de akkor is ez egy felejthetetlen és nagyon sikeres korszaka volt az életemnek. Aztán változott a sport. Abban a szerencsétlen időszakban voltam akkor, amikor a sport úgy átment a mai profi sport felé. Persze ez nem máról holnapra ment, de akkor már félreismerhetetlen és számomra gusztustalan jegyei kezdtek mutatkozni.
 
R.: - Eőry István váltott. Megalkotta a felnőttek kondícionáló tornáját, majd a gyermekeknek tanított és tanít napjainkban is gyógyúszást. Ám a lovak iránti rajongása mindvégig megmaradt.
 
E. I.: - Amint lehetőségem volt rá, Csilla lámyomnak apuval vettünk egy lovat. Aztán Csilla lányom is jó lovas lett, Nyugat-Magyarország területi ugróbajnoka, meg díjlovas bajnoka is. Én meg persze annyit dolgoztam, hogy én nem tudtam komolyan, versenyszerűen lovagolni. Aztán később elkezdtem fogatot hajtani. Hát, sok örömöm telt benne. Ezzel a Huligánnal nyertem Magyar Bajnokságot, két Magyar Fogathajtó Derby-t. Huligán! Gyere, itt az öreg! Gyere, gyere, ne, ne, ne, ne! A matuzsálem.
 
R.: - Mennyi idős most ez a ló?
 
E. I.: - 25. Részt vettünk Huligánnal az angol királynő Windsori Nagyversenyén, ez '94-ben volt, és ott a verseny közepén leszakadt egy olyan eső, amilyen eső csak Angliában esik. Pillanatok alatt úgy fölázott a talaj, hogy a kocsi kereke mélyen bevágott a földbe. A ló egyre fáradtabb volt, kislányom volt a segédhajtó. Mondtam neki, Editkém, föladom. Ne add fel, apa! Hát úgyse bántod. Az ostort letetted. Ha megy, menjen! Hát ez a drága végigküzdötte a versenyt, de úgy küzdött, ahogy csak egy lelkes élőlény küzdeni tud. Tizedikek voltunk, dehát ott volt az egész világ! Ott volt az egész világ, és senki nem vert meg bennünket, aki az eső után indult. a Huligán munkája, eredményei alapján nyugdíjjogosult. Teljes nyugdíjat élvez, ami azt jelenti, hogy van ugyan feladata, ezt a füvet kell nyírja, aminek ő ugyanolyan precizitással tesz eleget, mint mindennek, amit kértem tőle. Ha bemegyek az istállóba, rám szól, hogy na gyere már ide! Miért nem jössz ide? Meg kell vakarni a füle tövét, hát persze! Együtt vagyunk, szeretjük egymást, összeszoktunk, hiányoznánk egymásnak. Ez a gyönyörű, okos, csodálatos ló, egyszem lányunokám lova. A legidősebb fiú unokám kezdett vele versenyezni, aztán lesérült, és úgy örökölte meg a kicsit, dehát nagyon aranyos jószág. Gyere be a helyedre, gyere be! Szöszi! Szöszi! Jó. Nekem mindig volt egy iránytűm, és az az iránytű soha be nem csapott.
 
R.: - És mi volt ez az iránytű?
 
E. I.: - Én egész életem során szolgáltam. Szolgáltam valamit, amit arra érdemesnek tartottam. És most is, és a továbbiakban is.

Riporter: Balogh Ágnes
Forrás: MTV, Híradó online
Napi Mozaik - A sportok szerelmese
2006. május 26.