ΩMinden ami lóΩ paci4ever

http://darky.kepeslap.com/images/11375/horse_dog_thumb.gif

Oldal

Lovak

Extra

Vk         Rk

Kutyák

 

A chat-et nem megfelelő használat miatt letiltottam!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     

Przewalski-ló

 http://wwf.hu/d_img/Mongolcikk/przewalski200130.jpg

A ló nevét az orosz tábornokról, Nikolai Przsevalszkijról kapta (1839-1888), aki felfedező és természettudós is volt. A létezéséről szóló beszámolók alapján sejtette, hogy él ez a faj és egy expedíció során meg is találta, majd 1881-ben írta le. Carl Hagenbeck sok lovat fogott be 1900 körül, melyeket azután állatkertbe szállítottak. A feljegyzések szerint ezeknek az állatoknak kb. 12-15 leszármazottjától ered a mai populáció.

Nikolao Przsevalski

 http://www.equest4truth.com/Przewalski%20(136%20x%20158).jpg

A természetes populáció a 20. században kezdett csökkenni, míg a Mongóliában élő vad populáció az 1960-as években pusztult ki. Az utolsó vad ménest 1967-ben látták, az utolsó egyedet pedig 1969-ben. Az ezután indított expedíciók során már nem találtak egy lovat sem és több mint harminc évre a „vadonból kihaltnak” tekintették.

 http://en.tourduvalat.org/var/plain/storage/images/media/images/takh/71298-1-fre-FR/takh.jpg

1945 után már csak két fogságban tartott populáció maradt az állatkertekben: Münchenben és a Prágai Állatkertben. A legértékesebb csoportot Askania Novában német katonák lőtték le és az USA-ban tartott csapat is kipusztult mára.

 http://www.billybear4kids.com/animal/whose-toes/WildHorse.jpg

1977-ben Jan és Inge Bouman megalapította a Przewalski-ló visszatelepítési és megóvási programot, mely a belszaporulat csökkentése érdekében a világ állatkertjeiben fogságban élő populációk közötti cserére szerveződött, és később maga a szaporítóprogram is megkezdődött. 1992-ben tizenhat lovat engedtek szabadon Mongólia vadvidékein, melyeket később további állatok követték. Ezek a visszatelepített lovak sikeresen szaporodtak, és az állatok státusa a „vadonból kihaltról” 2005-re „veszélyeztetetté” vált. A visszatelepítési terület helyén 1998-ban megalakult a Hustai Nemzeti Park.

http://www.pherosynthese.com/images/ax-compagnie/przewalski.jpg

A világ legnagyobb Przewalski-ló szaporítóprogramja Ukrajnában, Askania Novában folyik. Több tucat Przewalski-lovat engedtek szabadon a csernobili atomkatasztrófa során kiürült területre, mely mostanra elsivatagosodott. Szabadon élő állatok populációjának kutatása folyik a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Magyarországon ezen állatok társadalmi rendszerének, viselkedésének, betegségeinek stb. kutatása segíti a mongol kutatók a lovak fennmaradására tett erőfeszítéseit.

 http://farm1.static.flickr.com/82/243850515_54d3c15f4c.jpg?v=0

A Przewalski-ló a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű és rövid lábai vannak. Általában 1,3 méter magas és 2,1 m hosszú,a farok hossza 90 cm. Súlya kb. 350 kg. A szőrzet színe hasonló a házi lovak szürkésbarna színváltozatához. A sörény körüli rész (mely felfelé mered) sötétbarna, a horpasz fakóbarna, a hastájék pedig sárgásfehér színű. A Przewalski-ló lábai gyakran halványan csíkozottak.

http://www.copyright-free-photos.org.uk/animals/wild-animals/przewalski-2.jpg

 

A vadonban a Przewalski-lovak csoportokban élnek, melyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. Minden csoport jól elhatárolható területtel rendelkezik; ezen a területen belül a ménes naponta akár 10-15 kilométert is megtesz, eközben az állatok legelnek, isznak, sót nyalnak, alszanak és sárfürdőznek. A kancacsikók és méncsikók egyaránt elhagyják a szülőcsoportot, amikor elérik az ivarérett kort. Gyakran a domináns mén űzi el őket. A kancacsikók általában új ménest keresnek, melyhez csatlakozhatnak, és amelyben ezt követően szaporodhatnak. A méncsikók általában összeállnak, és egy vagy két évet kisebb hímcsapatokban töltenek el. Körülbelül 5 éves korukra a mének elhagyják a hímcsapatot és megpróbálnak szert tenni egy már létező ménesre, megküzdve a domináns ménnel, vagy elhajtanak egy vagy több kancát egy másik mén háreméből vagy a csatangoló fiatal kancacsikókat gyűjtik maguk köré.

http://www.equinepost.com/resources/images/ph4.jpg

http://www.villa-les-roches.com/English/Other%20Activities/Photos%20Other%20Activites/Przewalski%20Horses.jpg

Egymás ellen küzdő mének

http://zoldhullam.blog.fn.hu/files/przewalski2A.Vorauer.FN.jpg

Az ősi lovaknál még jól megfigyelhető az ivari különbség, a csődörök erőteljesebbek mind alakban, mind színezetben, míg a kancákinkább rejtő színűek.

http://przewalskihorse.com/PrzewalskiHorse.jpg

A ló a szabadban mindig csoportban élt, a fiatalok és a kancák védelmezték a csikókat

 

http://www.qinetiq.com/home/newsroom/news_releases_homepage/2005/2nd_quarter/eelmoor_marsh.Par.0002.File.tmp/Two%20Przewalski%20Horses.jpg


Képek: Katt rá!

 

     

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU