Przewalski-ló

 

A ló nevét az orosz tábornokról, Nikolai Przsevalszkijról kapta (1839-1888), aki felfedező és természettudós is volt. A létezéséről szóló beszámolók alapján sejtette, hogy él ez a faj és egy expedíció során meg is találta, majd 1881-ben írta le. Carl Hagenbeck sok lovat fogott be 1900 körül, melyeket azután állatkertbe szállítottak. A feljegyzések szerint ezeknek az állatoknak kb. 12-15 leszármazottjától ered a mai populáció.

Nikolao Przsevalski

A természetes populáció a 20. században kezdett csökkenni, míg a Mongóliában élő vad populáció az 1960-as években pusztult ki. Az utolsó vad ménest 1967-ben látták, az utolsó egyedet pedig 1969-ben. Az ezután indított expedíciók során már nem találtak egy lovat sem és több mint harminc évre a „vadonból kihaltnak” tekintették.

1945 után már csak két fogságban tartott populáció maradt az állatkertekben: Münchenben és a Prágai Állatkertben. A legértékesebb csoportot Askania Novában német katonák lőtték le és az USA-ban tartott csapat is kipusztult mára.

1977-ben Jan és Inge Bouman megalapította a Przewalski-ló visszatelepítési és megóvási programot, mely a belszaporulat csökkentése érdekében a világ állatkertjeiben fogságban élő populációk közötti cserére szerveződött, és később maga a szaporítóprogram is megkezdődött. 1992-ben tizenhat lovat engedtek szabadon Mongólia vadvidékein, melyeket később további állatok követték. Ezek a visszatelepített lovak sikeresen szaporodtak, és az állatok státusa a „vadonból kihaltról” 2005-re „veszélyeztetetté” vált. A visszatelepítési terület helyén 1998-ban megalakult a Hustai Nemzeti Park.

A világ legnagyobb Przewalski-ló szaporítóprogramja Ukrajnában, Askania Novában folyik. Több tucat Przewalski-lovat engedtek szabadon a csernobili atomkatasztrófa során kiürült területre, mely mostanra elsivatagosodott. Szabadon élő állatok populációjának kutatása folyik a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Magyarországon ezen állatok társadalmi rendszerének, viselkedésének, betegségeinek stb. kutatása segíti a mongol kutatók a lovak fennmaradására tett erőfeszítéseit.

A Przewalski-ló a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű és rövid lábai vannak. Általában 1,3 méter magas és 2,1 m hosszú,a farok hossza 90 cm. Súlya kb. 350 kg. A szőrzet színe hasonló a házi lovak szürkésbarna színváltozatához. A sörény körüli rész (mely felfelé mered) sötétbarna, a horpasz fakóbarna, a hastájék pedig sárgásfehér színű. A Przewalski-ló lábai gyakran halványan csíkozottak.

A vadonban a Przewalski-lovak csoportokban élnek, melyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. Minden csoport jól elhatárolható területtel rendelkezik; ezen a területen belül a ménes naponta akár 10-15 kilométert is megtesz, eközben az állatok legelnek, isznak, sót nyalnak, alszanak és sárfürdőznek. A kancacsikók és méncsikók egyaránt elhagyják a szülőcsoportot, amikor elérik az ivarérett kort. Gyakran a domináns mén űzi el őket. A kancacsikók általában új ménest keresnek, melyhez csatlakozhatnak, és amelyben ezt követően szaporodhatnak. A méncsikók általában összeállnak, és egy vagy két évet kisebb hímcsapatokban töltenek el. Körülbelül 5 éves korukra a mének elhagyják a hímcsapatot és megpróbálnak szert tenni egy már létező ménesre, megküzdve a domináns ménnel, vagy elhajtanak egy vagy több kancát egy másik mén háreméből vagy a csatangoló fiatal kancacsikókat gyűjtik maguk köré.

Egymás ellen küzdő mének

Az ősi lovaknál még jól megfigyelhető az ivari különbség, a csődörök erőteljesebbek mind alakban, mind színezetben, míg a kancákinkább rejtő színűek.

A ló a szabadban mindig csoportban élt, a fiatalok és a kancák védelmezték a csikókat

Képek: Katt rá!