Lovak a történelemben

A lovak háziasításával több évezrede foglalkozó ember kezdetben valószínűleg húsáért is tenyésztette a lovakat, később azok megszokták közelségét, az ember pedig felismerve a jószágok nagy teherbíró képességét, különböző munkára fogta be őket. A szép és óriási teljesítményekre képes állatok az idők folyamán kivívták az ember tiszteletét és csodálatát, így az ókori kultúrában már merőben megváltozott szerepkörben találkozhatunk velük. I. e. 2000-ben már részletesen ismerték a tenyészmének kiválasztásának, tartásának alapelveit, a méneket harckocsik elé fogó hajtók pedig önálló edzéstervvel rendelkeztek, ezzel először Kikkuli szövegeiben (i.e. 1400-1250) találkozhatunk. Később a harci fogatokat a hadászatban felváltották a harci mének és lovas katonák. Az ókorból a lovakkal kapcsolatos talán legjelentősebb írásművet Xenophón (i.e. 430-355) hagyta ránk, aki saját hadviselési tapasztalataira alapozva írta meg az ifjú görög nemesek számára irányadó művét „Peri Hippikés” „A lovasművészetről” címmel. Xenophón a lovakat egyéniségnek tekintette, ezért fontosnak tartotta a lovak mentalitásának megértését, a hadviselésben pedig a tapasztalt és szakértő lovasok képzését: „A lovak mellett soha ne veszítsd el önuralmadat, ez a legfontosabb szabály minden lovas számára.” Az ehhez a képzéshez szükséges ismereteket szintén megtudhatjuk művéből, mely a lovas oktatásnak sok tekintetében ma is alapját adja.