ZÖLDEN TÜZELŐ SZEMEK

Megjelentek tehát a farkasok. Ezek az állatok - mint majd látni fogjuk, teljesen igazságtalanul - az emberi kultúra népi hagyományaiban rettegett vadak lettek, visszataszító szerepet tulajdonítottak nekik, s az ember által üldözöttekké váltak. Nem is olyan távoli őseink számára ők voltak a téli éjszakák rettegett ellenségei: erős és alattomos támadók, amelyek erdőn-mezőn át makacsul üldözték és közvetlenül a város kapujánál terítették le a szerencsétlen utast. A farkashorda üvöltése és az éjszakában felvillanó, zölden tüzelő vad szemek évezredeken át rémületben tartották az embereket.

Valamikor a pliocén korszakban, amikor a nagy jégmezők újra és újra előrenyomultak dél felé, majd visszahúzódtak északra, megjelentek a farkasok...

Valójában éppen ezek a vonások: az "alattomosság" és "vadság", a vadászat során való együttműködés, a fáradhatatlan üldözés voltak azok a tulajdonságok, amelyek az ember és a kutya közötti barátság történetét megalapozták!

Egyes vélemények szerint napjainkra kialakult kutyáink "hiányzó láncszeme" a dingó lehetett

Régebben egyes zoológusok a kutyát - legalábbis részben - a sakáltól származtatták. Mások hiénaősről beszéltek. A modern kutatások azonban kizárták a hiénát a kutya lehetséges ősei sorából. Egy cáfolat a sok közül: a hiénakölykök például nyitott szemréssel születnek, s a világrajövetelüket követő percekben már képesek állni és járni, és egy-két órával megszületésük után már vidáman játszadoznak. Azt pedig, hogy sakálféle lenne a kutyaőse, ma már egyre kevesebb kutató állítja.

A róka ugyancsak kizárható az ősök sorából. A kromoszómák különbözése a rókák és farkasok, illetve a rókák és a kutyák között kizárttá teszi a keveredést. A róka vemhessége körülbelül 50, míg a kutyáé általában 59-65 napig tart. A kutya pupillája kör alakú, s gombostűfej nagyságúra tud összehúzódni - a rókáé ellipszis alakú, és függőlegesen csukódik. A kutya szeme fölötti üreges, csontos rész feltűnően nagy, míg a rókáé lapos. A róka mancsa szőrösebb és a farka jóval hosszabb, mint bármely kutyáé.

A kutya genetikai örökségének meglepően kifejező voltát sokan azzal az elmélettel magyarázzák, hogy nem egy, hanem több különböző törzsből fejlődött ki. Ezek szerint egymástól jelentősen különböző "unokatestvérek" tartósan kereszteződtek, és a tőlük örökölt géneknek köszönhető a kutyák nagy fajtakülönbsége. Csakhogy a legtöbb kutyafajta az utóbbi száz év folyamán jött létre!

Az utóbbi egy-két évtizedben mind több szaktekintély tette le a voksát a kutya farkastól való származása mellett. Más vélemények szerint viszont napjaink kutyája a farkas és egy vele közeli rokon faj kereszteződésének a leszármazottja, amely megjelenésében inkább kutyaszerű, mint farkasszerű volt.

Ez a "hiányzó láncszem" szerintük a dingó vagy egy basenjiszerű ős lehetett.

A kutya farkastól való származásának hívei arra hivatkoznak, hogy a kutyák és a farkasok keresztezhetők, utóduk is termékeny lesz. Farkas és kutya kereszteződéséről egyébként már az ókori görögöktől is tudunk. Olyan leírásokat is olvashattunk, hogy az eszkimók farkasokkal pároztatják szánhúzó kutyáikat, hogy nagyobb és erősebb utódokat nyerjenek. Régebben a sarkkutatók is észlelték, hogy kutyáik elhagyják a tábort, és feltehetően farkasokkal párzanak. Az észak-amerikai indiánokról azt beszélték, hogy a szukákat kikötötték a falun vagy táborhelyen kívül, ahol azok farkasokkal pároztak.

Ezek az elbeszélések azonban inkább az anekdoták világába tartoznak. A kutya és a farkas ellenséges viszonyáról szóló történetek legalább ilyen régiek. Arról már nem is beszélve, hogy a kutyák és a farkasok, amikor csak tehetik, megölik egymást, akkor is, ha a kutya azelőtt még sohasem került szembe farkassal, és fordítva.

A kutya-farkas kereszteződésre van azonban egy egyszerű és elfogadható magyarázat. A legtöbb kutya levadulhat és a ragadozókhoz hasonlóan kóborolhat. Ezekben a kutyákban azonban megvan a hajlam, hogy emberi települések közelében maradjanak. Előfordulhat, hogy az ilyen kutya a táborhelyek körül kódorog, és párzik a táboron belüli szukákkal. Ezeket a kutyákat könnyen össze lehet téveszteni a farkasokkal, különösen a sarkvidéken. Lehet, hogy azok, akik a fenti történeteket terjesztették, farkasoknak nézték az elvadult kutyákat. Amikor viszont a kutya és a farkas valóban találkozik, általában halálos párviadalra kerül sor. Ezzel ellentétben, ha két ellenséges kutya harcol egymással, a küzdelem általában nem tart az egyik fél pusztulásáig, hanem behódolással végződik.

Annyi tehát nyilvánvaló, hogy a kutyák nem egyszerűen szelídített farkasok, de ma már az is bizonyos, hogy a közvetlen ősök mégis ezek a ragadozók. A korábbi kutatások ugyanis minden kétséget kizáró módon igazolták a kutya farkastól való származását!

A bizonyítékok között tekintélyes helyet foglalnak el a szaporodásbiológiai adatok: a farkas és a házi kutya párzásából szaporodóképes utódok születnek, míg a hiéna és a kutya, valamint a sakálfélék és a kutya esetében nem!

A farkasős-elméletet igazolják a morfológiai vizsgálatok eredményei is, köztük mindenekelőtt a hasonló koponyaformák. Az állatföldrajzi adatok ugyancsak emellett szólnak, hiszen a kutya háziasítása a farkas elterjedési vonala mentén zajlott le annak idején. Az etológiai érvek szintén megerősítik az eddigi következtetéseket: a farkasok viselkedésének számos vonása megtalálható a kutyákéban. Természetesen fajtánként elhalványulva, illetve kidomborodva, miután a szelektálódás során különböző típusokat sajátos feladatok ellátására alakítottak ki.

Végül a legújabb vizsgálatok: az agy, az érzékszervek, a vér, a szövetek és a kromoszómák sokoldalú összehasonlítása végképp minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy valamennyi házikutya közös őse - farkas!

Lehet, hogy az olvasó most arra gondol: meglehetősen kevés a hasonlóság mondjuk egy boxer, egy foxterrier, egy spániel vagy egy uszkár és ama nagy, sovány farkasok között, amelyek azokban a régmúlt időkben éltek, amikor például Franciaországot még sarkvidéki jégmezők borították. Ez valóban így is van. Mégis a spániel, a boxer, a foxterrier, a bohókás uszkár alapjában véve nem más, mint valami "abnormálisan fejlődött", könnyen kezelhető farkas, amelynek őse felhagyott a vad és független élettel, s az ember készséges szolgája lett. És ez az emberre, kutyára nézve egyaránt előnyös társulás mindaddig megmarad, amíg emberek és kutyák lesznek a Földön.

Azt állítjuk tehát, hogy a kutyáink őse a farkas. Nos, ez esetben nem ismerhetjük meg igazán a kutyát anélkül, hogy ne tudnánk: milyen állat is voltaképpen a farkas?

Az éhező farkasok a falu előtt leskelődnek a zord téli éjszakában. Megvárják, míg kialusznak a fények, majd besompolyognak a faluba, hogy valami ennivaló után kutassanak.(Zimen nyomán)

A "rokonok"... a sörényes farkas, amely valamennyi kutyaféle között a leghosszabb lábakon jár

a nyestkutya - ezt az állatot, igen találóan, mosómedvekutyának is nevezik

a róka - meglehetősen népes, 27 alfajára tagozódó, hatalmas elterjedési területtel rendelkező kutyaféle

az aranysakál - a sakálok legjellemzőbb képviselője, melyet közönséges sakálnak is neveznek

az indiai vadkutya vagy vörös farkas, amelyet általában szelídíthetetlen vadon élő kutyafélének tartanak

az erdei kutya - Dél-Amerika őserdeinek mélyén él ez a titokzatos állat, mely csak nagyon ritkán kerül ember szeme elé

Don't copy!