A nyüszítéstől az ugatásig

A társas élet fontos része és eszköze a szagjelzésekkel, mimikával, testtartásokkal és hangadással való érintkezés (kommunikáció). A "farkasnyelv" tizenegy alaphangból áll, ezek jelentését sikerült megfejteni. Az egyik: rövid, szaggatott (staccatoszerű) ugatás. A másik: ugyancsak rövid, mély torokhang, lidérces zeneiséggel, amelynek szemmel láthatóan az a célja, hogy összehívja a falkát, mégpedig olyan nagyobb vad vadászatára, amellyel egyetlen farkas nem boldogulna. A következő a nyomugatás. Ez nem folyamatos, nem elnyújtott hang, hanem rövid, mély ugatássorozat, amely után csönd következik, majd ismét egy újabb sorozat. A zsákmány legyőzésének mély hangja dühödt morgásra hasonlít, amelyet eltompít az, hogy a zsákmányoló farkas belemélyeszti fogait az áldozat bőrébe. Amikor pedig már lakmározik, csukott szája miatt a hang az orrlyukain jön ki, és zümmögésfélének hallatszik.

A hatodik hangjelzés az odú környékén használt aggályoskodó, panaszos szűkölés. A hetedik a nőstény figyelmeztető nyüszítése, amelyre a kölykök tüstént szétszélednek. Az anya ezenkívül ugatással is figyelmezteti néha kölykeit, ha valami káros vagy gyanús dologtól akarja őket távol tartani.

A farkasok közötti kommunikáció - némi túlzással azt is mondhatnánk: beszélgetés - részben mimikával

A nyolcadik ugyancsak a nőstény jelzése - a párjához. A kilencedik hang ismét egyfajta nyüszítés: a fájdalom hangja. Ezt fiatal kölykök hallatják, ha harc, játékos küzdelem közben megsérülnek. A tizedik az a hívó hang, amely nem vadászatkor használatos, hanem feltehetően kizárólag a nőstények jelzése.

A legjellemzőbb és legjellegzetesebb hangjelzés a tizenegyedik: a vonítás, amelyről mindenkinek a farkasüvöltés jut eszébe. Ezt az elnyújtott, siránkozó hangot sokan az emberi fül számára legkellemetlenebb zajnak vélik. Érdemes elgondolkozni azon, vajon nem a farkasmesék eredményeként-e?

Mindenesetre a farkasfalka vonítását félelmetesnek tartják. Egyesek szerint, aki farkasfalkát hall üvölteni és nem rázza ki a hideg, annak vasból vannak az idegei. Mások azt tartják, a farkasok félelmetes vonításukkal azt akarják elérni, hogy áldozatukat megfélemlítsék, megtörjék életerejét, ellenállását.

A természetes körülmények között élő farkasok életmódját, szokásait tanulmányozó tudósok szerint viszont a vonításban van valami furcsa, különös zeneiség. Azt állítják: teliholdnál, vagy ha fúj a szél, úgy tűnik, mintha a farkasok semmit sem szeretnének jobban, mint kiállni valami kiugró helyre és vonítani. Ebbe a vonításba azután minden hallótávolságon belül levő farkas bekapcsolódik. Erről a különös koncertről Pierre Berton A titokzatos Észak című könyvében így ír: "Ha van Északnak valamilyen sajátos melódiája, akkor ez a farkasok vonítása, amely mintha ennek a végtelen földrésznek a magányosságát és sejtelmes csodáit visszhangozná."

Farley Mowat magyarul is megjelent Ne féljünk a farkastól! című könyvében így ír a farkaskoncertről: "... a három farkas felkaptatott a ...dombtetőre, ...körbeállták s aztán fejüket magasra vetve néhány percig »énekeltek«. Ez volt napjuk csúcspontja, de nem vitás, hogy az enyémnek is. Az első időkben a három farkas énekétől ősidőktől berögződő félelemben égnek állt minden hajam szála, és nem állíthatnám, hogy istenigazából gyönyörködtem kardalukban. De bizonyos idő elmúltával nemcsak gyönyörűségem telt benne, hanem sóvárogva vártam... ez a teli torokból, teli szívből zengő kórus úgy megrendített, mint ahogyan nagy ritkán megrendít egy pompás orgona lelket remegtető zúgása és mennydörgése, ha olyan ember játszik rajta, aki túllépett a maga puszta ember voltán."

Ennyit hát a farkasok nyelvéről, arról az ösztönös, természetes nyelvről, amelyet minden farkas "beszél", s mindegyik megért már igen kevés tanulás után is.

Vajon nagy általánosságban nem ugyanez-e a mai modern kutya nyelve is?