ΩMinden ami lóΩ paci4ever

http://darky.kepeslap.com/images/11375/horse_dog_thumb.gif

Oldal

Lovak

Extra

Vk         Rk

Kutyák

 

A chat-et nem megfelelő használat miatt letiltottam!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Mezőhegyesi félvér

 http://www.lovasok.hu/images/Lofajtak/furioso03.jpg

Vagyis a Furioso-North Star fajta 2 külön tenyészetnek indult: Furioso xx 1841-ben került Mezőhegyesre, ahol 10 éven keresztül fedezett. Ennek eredményeként 95 mén és 81 kanca látott napvilágot. Csikói kivétel nélkül követték a mén erős csontozatát, nagy testtömegét, de nemességét, kitartását és akciós mozgást is örököltek. North Star xx 1852-ben került a ménesbe, 6 éven kerszetül működött törzsménként, 114 utóda született. Csikói későn érők voltak, 6 éves korukra fejlődtek ki, de visszaadták apjuk jól izmoltságát, élénk vérmérsékletét és szép mozgását. Mivel a két mén származásban is voltak hasonlóságok, és utódaik sem sokban különböztek, a két törzs kiegészítve egymást, egybeolvadt. A világháborúk után a régi vonalak felélesztése és a szaporulat létszámának fejlesztése céljából több törzsmént alkalmaztak. A mezőhegyesi tenyésztés megszűnésével 1961-ben Ecseg falvára, majd Apajpusztára költöztették a ménest. Ma több helyen is tenyésztik a fajtát, például Szentesen, Karcagon és Hódmezővásárhelyen is. A Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület napjainkban mint egy 550 kancát tart számon. Nagy testű, tetszetős, nemes félvér fajta, színe általában pej, fekete, ritkán sárga, esetleg szürke. Marmagassága 165-175 cm közötti, de magasabb egyedek is egyre sűrűbben találhatók a fajtában. Mozgása térnyerő, lendületes mindhárom jármódban. Erős csontozata és alkata miatt használják fogatban, nagy testű embereket is elbír, gyerekkel is kedvvel dolgozik, így lovardában is szívesen használják.

 Saját szöveg, ne másold!!!

http://out.mcorp.hu/deluxe/imgs/4412furioso-northstar-468.jpg

 

 

 

     

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K